Nem vagyok egy nagy teás. Menzateákon nőttem fel, a teakultúrám elég szegényes. A gyümölcsösök még könnyen csúsznak, zöld teát is iszok minden nap üresen, de a fekete teákat nem csípem. Az alábbi cikk pedig nem lendített azon, hogy igyekezzek megszeretni. Persze tudom, nem csak a teában található mindenféle szemét...
rémülök és hagyom a francba a Liptont
Street art
Szeretem Budapestet. Nehéz ezt kimondani, leírni, mert sokszor a nagyon elkívánkozom innen. Túl nagy, túl dühöngő, túl zsizsegő, mindenből túl, túl, túl... Azt hiszem, végiggondolva így helyes az első mondat. Szeretek megérkezni Budapestre. Mert a nagy elvágyódás bár sokszor elsodor vidékre, mégis, amikor az Erzsébet hídon döngünk végig és a lányom nevetve mondja, hogy itt a Duna, akkor érzem, hogy hazaérkeztünk. Minden kezdeményezés, ami lélekkel tölti fel a várost kedves számomra. Ilyen szerethető ötlet a Falk Miksa utca művészek által díszített padjai.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Momina 2012.05.04. 13:29:54