Babiczky-Pfliegel Dóra, azaz Fibi Büfé (a barna)

Az első karácsonyi kacsa kreálásához épp úgy készült, mint az első randira, és pont úgy is rontotta el. Azonban megtanulta, hogy „nincs ingyen ebéd” és „gyakorló pályán, örök élettel” sincs biztos győzelem. A főzést bizony tanulni kell; ellesni a nagyszülőktől, rákérdezni a piaci kofánál, utána olvasni az örökölt szakácskönyvben. Elindult hát a kulináris világ vegetával kiszórt útján: habart, rántott, marinált és blansírozott egyre nagyobb sikerrel. Megismerkedett Szezámmag utca c. piacos rádiós műsora kapcsán kedvenc hentesével, zöldségesével és pékével, és pofátlanság ide vagy oda, elkezdte a bevált recepteket saját ízlésére formálni. A lelkesedés szakmai tudással is párosul, ugyanis 2011-re egy szakácstanfolyam elvégzését is kitűzte célul, mert hiszi, hogy egy szeretettel készített étellel jobbá teheti az asztalánál ülők életét.
 

Balogh Zsuzsa, azaz Edit Piláf (a szőke)

Gyerekkorától kezdve nem volt ismeretlen fogalom számára a siker: 1 évesen verseket szavalt, 4 évesen megtanult sakkozni, két évre rá a 14 éves korosztály bajnoka lett.  Iskolaelső volt, diplomagyűjtővé vált: jog, közgáz, újságírás. Közben a karrierje is szépen ívelt felfelé. Környezetében mindenki azt hitte, sínen van az élete.
Amikor a 30. születésnapjára az édesanyjától a Négybalkezesek szakácskönyvét kapta, egy világ dőlt össze benne: van olyan, amihez nem ért 100%-osan? Ekkor elindult egy újabb megfelelési kényszer, mely később szerelemmé érett: a szenvedély fokozatosan átvette az irányítást a görcsösség felett. Ez nemcsak az ételek ízét, de az egész életét megváltoztatta. Vajon hogy tudja feldolgozni ezt a gyökeres változást? Kiírja magából, például ebben a blogban. És mindeközben újabb, talán legfontosabb diplomájáért küzd: szakácsnak tanul.

Vendégkosztolók:
 

Kürthy András, az Avinátor

Tudományos alkoholista. Egyetemi éveit az egyetem melletti kocsmában töltötte. Egy
napon arra ébredt, hogy az irodalomtudomány puszta dőreség. Olyannal szeretett volna foglalkozni, amivel sokaknak okoz örömet. Ekkor ismerkedett meg egy kiváló
fiatal borásszal. Az egyre csak mesélt neki a metszésről, a szüretről meg olyan érthetetlen dolgokról, mint szűrés meg botritisz. Ő kérdezett, visszakérdezett, könyvet olvasott, szakirodalmat vásárolt és hirtelen a legnagyobb borfesztiválon találta magát – a pult mögött. A gyorsan kialakult szerelem az addigi tempót folytatva szakemberiséggé vált: egy szaküzlet eladója lett, majd egy év után vetélytárshoz igazolt, immár üzletvezetőként. Közben lemezeket gyűjt, egyszer-egyszer le is játssza őket nyilvánosság előtt. Olvasni – bár az olvasás elég buzis – szeret. Inni tudományosan iszik, de nem köpköd, lenyeli. Minden hozzá közel kerülőt igyekszik a minőségi borfogyasztás felé terelni. Prófétai hivatását szabadidejében is gyakorolja. És ha elfáradt a borkóstolásban, sört iszik (vagy ami van).

Babiczky Tibor

Ír és iszik. Legtöbbször ebben a sorrendben, mert fordítva nem kifejezetten produktív a folyamat, és a dadaizmus ma már nem menő. A „kulturált ivás” szókapcsolatot feloldhatatlan ellentmondásnak tartja, hiszen az alkohol – lényegi természetéből és hatásmechanizmusából fakadóan – lehetetlenné teszi a kulturált viselkedést. Utóbbi mondatot némileg italos állapotban írta, ezúton tehát elhatárolódni kényszerül tőle. És egy füst alatt a dadaistáktól is, ha már szóba kerültek.

Kollár Dániel, a Gringow

Húszas évei közepén járó srác, aki általában ülőmunkát végez. Szereti a rosét és Derrick Rose-t. Szabadidejében sokak számára érthetetlen gépzenékről írja meg a frankót, illetve focit, vagy kosárlabdát néz és művel, inkább az előző ige felé húzva. A sört és a bort is kedveli, a sör vs. bor vitákat nem érti. Meg sok minden mást sem, igaz, nem is akarja őket. A kultblog.hu szerzője.