Luther Márton 1517. október 31-én kiszögezte a híres kilencvenöt pontot a wittenbergi templom kapujára. Ez ugyan kevésbé volt látványos, mint ha az érsekkel tette volna ugyanezt, viszont hosszútávon bejött. Namármost, ne gondolj rosszra, ezzel a templomkapura szögeléssel nem az önkormányzat által kihelyezendő ingyenes hirdetőtáblák hiányára óhajtotta felhívni a figyelmet, hanem – prózaian fogalmazva – egyszerűen csak tele lett a töke az egyházzal. Hogy mennyit kasszíroznak például a búcsúcédulákkal. Ekkoriban írta Luther a „Nehéz a boldogságtól búcsút venni” című sláger ősváltozatát is, orgonára és szívós hangszerekre. A továbbiakban aztán Kálvin János erőltette a szigorúságot Genfben. Nem véletlen tehát, hogy a reformátusok gyakran illetik az evangélikusokat a „félutas” jelzővel – leginkább félittasan, tegyük hozzá.
De most kapaszkodjál meg. Az ivásban ez pont fordítva van. Ott a Luther a keményebb, kvázi. Mert amikor kálvinjánosra iszod magad, akkor az egészen egyszerűen annyi, hogy hopp, egy csapásra eltűnik a szabad akaratod, és úgy megszédülsz, hogy az felér egy eleve elrendeléssel. És csak már pocsolya részegen jön a luthermárton, amikor – für alle Fälle – egy elnagyolt mozdulattal hozzávágod a tintatartót az ördöghöz. Merthogy az ördög nemcsak, hogy sosem alszik, még vedd hozzá ehhez, hogy bármilyen alakot is képes magára ölteni. Például a szomszéd Béláét. Ezt a logikát követve pedig akármit kinevezhetünk tintatartónak, vesd össze: pohár. Zárójelben jegyzem meg, hasonló elgondolás alapján – akármit kinevezhetünk akárminek, például párttitkárnak vagy téeszelnöknek – működött a Kádár-rendszer is, gondoljunk csak az „Ütni mindennel tudni kell” és „A krumplileves legyen krumplileves” metafizikai tartományaira.
„Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt” – ez jut eszedbe, amikor eleve megrendeled az ötödik korsó sört. Vegyük sorra. Élsz. Eszedbe jutott egy mondat, tehát agyadnál vagy. És pont van még pénzed egy hatodik körre is. Akkor meg miről beszélünk? A logikáról meg az etwasról nem is szólva. Most figyelj: ha már megölt az alkohol, akkor nem tök totál mindegy, hogy elbutít és nyomorba dönt-e? Eleve mindegy. A piázás tehát öngyilkosság. És ahogyan létezik rituális gyilkosság, úgy van rituális öngyilkosság is. Amikor nem őszintén, egyenes gerinccel és acélos tekintettel iszol meg egy felest, hanem cifrázod. Hovatovább ilyen a sónyalós-citrombaharapós tequilázás, vagy éppen a kovászos uborkával fogyasztott vodka. Na most, előbbi komolytalan, utóbbi meg kérdéseket vet föl. Tisztességes magyar embernek amúgy is két dolog jut eszébe a vodkához kísérőnek: a sör meg a nagycsöcsű ukrán kurvák.
Induljunk a kályhától: miért a körítés? Mire föl? Két eset lehetséges. Egy: a ruszkik annyira szar vodkákat isznak, hogy valamivel el kell nyomni az ízét. Az uborka meg magától értetődik. Persze, mi nem értetődik magától? Na, erre varrjál gombot. Kettő: a hadiipar. Hogy aszongya isszák a szovjetek szakszerűen a szar vodkát vizespohárral, és furfangosan lefojtják uborkával. Egy ilyen vodka-uborka kombó azért nem egy kiköpött lúgosító kúra, ebben megegyezhetünk. Tehát öklömnyi lukat üt a gyomorfaladra a vodka, aztán a szövetek maradékát annak rendje és módja szerint feloldja a savanyúság. Hát minimum hánysz, ha engem kérdezel. És akkor abból lesz a napalm, mondjuk. De olyat is hallottam, hogy a vodka mellé retket fogyasztanak. Írd és mondd, nem lennél ötvenméteres körzeten belül, amikor az jön kifelé. A delikvens egyik orrlyukát eltömíti egy retekdarab, hogy ne menjünk túl messzire. Csernobilba oltott görénykeltető, alsó hangon, nekem elhiheted. De, mondjuk, úgy tartják, a vodkának nincs szaga. A kovászos uborkának viszont van, ezt ne felejtsd el. Meg a reteknek is. A hányásnak meg alapból. A pénznek sincs szaga a közhiedelem szerint, de ez egyrészt nem igaz, másrészt, ha lehányod a tárcádat, duplán nem igaz.
Közben már megittad az ötödik sörödet. A hatodikat, csak úgy kötelességtudatból, lesóhajtod. Hazamész, kaparászol a kulccsal. Nincs kérdés. Mondjuk, ez szerencse, ha úgy vesszük, mert eleve nem tudnál válaszolni. „S fejünk fölött elrepül a nikkel a szamovár.” Ez azért jó hír, mert a jelek szerint az asszony elvétette a célt. Viszont hamar összeszedi magát, kétség nem fér hozzá. És akkor megtudod, hol lakik az Úristen. Nem túl jó helyen, ezt elárulhatom. De erről majd legközelebb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zsófi_szelet 2011.03.21. 10:11:49
Brokkoli úr · http://www.dizajn.org 2011.03.22. 09:08:53