Péntek este nyolc óra. Szindbád film Latinovitssal, baráti társaságban. Nyálam folyik; hogy tudott enni ez az ember. Velős pirítós, sör bő habbal, irigylésre méltó édes-bús ízű magyar beszéd. A tévé előtt kuksolóknak ropi, nem is ropi, hanem sctickletti, meg a dobozos sör, hab nélkül. De jó lenne száz évvel ezelőtt élni!
Este tíz. A filmnek vége, gyerünk, el innen. Beszélgetni kéne, de most mindenki éhes. Velős pirítós? Ugyan már, legfeljebb zsíros kenyérre számíthatunk, na meg egy kis vizezett sörre. Kocsmába kell menni, oda, ahol már ismernek minket és soron kívül asztalt is kapunk. Törzshelyre fáj a fogunk a főváros szívében, ahol eukonform kávézók és éttermek nőnek, mint a gombák, miközben meghitt kocsmák és vendéglők dőlnek ki. Kockás terítő, már most hiányzol.
Fél órával később
És megvan a hely. Calgary, te, kanadai kisvárosról elnevezett bár, kávézó, kocsma, antikvárium, lakás… Akárminek is nevezzelek, a lényeg, hogy meghódítottad szívünket.
Perceken belül asztalt szabadít fel számunkra a tíz négyzetméteres birodalom úrnője, a tulajdonosnő, Viktória. A falon jellegzetes magyar és amerikai festmények, díszek, giccsek sorakoznak. Jól meg fér egymás mellett a polgári csillár, régi komód, és vitrin a sok színben pompázó gobelin Máriával, a nipp kegytárgyakkal, és a színes égőfüzérrel. Emellett juharlevéllel díszített pult, néhány, cigarettafüsttől berekedt papagáj, és a hely motorja, a zongora. Épp örök társával, a zongoristával, viaskodnak. A füsttől a hangszer is fátyolosabban szól. „Halálos tavasz”, „Szomorú vasárnap”… Köd száll a zongorista szemére. Viktória, aki évtizedeken át Calgaryben élt és befutott modell volt, hozza a krigli söröket, és a több szelet zsíros kenyeret nagy tál lilahagymával. Írhatnám, mintha kifutón menne. De nem. Sántikál és derekát fájlalja, arca fáradt, mégis van valami tiszteletet parancsoló benne. Igen, ahogy kér, nem is kér, parancsol: Ritkábban gyújtsanak rá, húzódjanak összébb, maga meg menjen el egy éjjel-nappaliba kenyérért, pénzt? azt nem adok, majd levonom a fogyasztásból, a wcben a lámpát oltsa le és húzza le maga után, ne hagyja már nyitva az ajtót, stb. És mindenki szót fogad. Le vannak osztva a lapok, itt még minden működik. A zongorista lelki életet él hangszerével, a papagáj köszörüli a torkát, a tulajdonosnő perlekedik és vigyázza otthonát. A sör pedig? Itatja magát. Krúdyt kicsit megidéztük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rebarbara 11 2011.04.27. 09:24:28